Politikai pamfletek 2007-2008-ból. Íme a címadó:
Politikai pornó
Az MSZP és az SZDSZ vad romboló vetélkedőjének megvan az eredménye. Ma már nincs a társadalomnak olyan szeglete, amit ne sújtana a megvadult reformmánia. Fejetlenség, szakszerűtlenség minden téren. Gyurcsány, Kóka, Molnár, mind-mind beteges Orlando Furiózó, ők azonban nem a gyönyörű Angelicától veszítették el eszüket, mint Ariosto lovagi eposzának a hőse, hanem a pénz, a hatalom őrjítő mámorától. Csak egyetlen példát erre az őrjöngésre. A megszüntetésre kárhoztatott Lengyel Gyula Szakközépiskola tanára elmondta a rádióban, hogy egyetlen állítás sem igaz, aminek az alapján a fővárosi önkormányzat az iskolát ki akarja végezni.
Nyilatkozott erről a fővárosi önkormányzat oktatási elnökhelyettese is, bizonyos John Emese, s megnyugtatta a közvéleményt: a megszűnő és a befogadó iskolának szerződést kell kötnie, minden apró részletre. Az nem érdekelte a fővárosi elnökhelyettes pipit, hol fognak ülni a diákok, de azt fontosnak tartotta megemlíteni: az új iskola kettős nevű lesz, vagyis nevében megmarad, a tablók tekintetében pedig majd csak megegyeznek.
Hát ebben a megnyugtatásban benne van a koalíciós szellemiség, mint cseppben a tenger. Ostobaság, hozzá nem értés, mellébeszélés, a fontosnak a lényegtelennel való összetévesztése. A képtelen hazudozás és cinizmus klasszikus példája persze maga Demszky, személyesen. Kiszivárgott hírek szerint a 4-es metró építéséhez szükséges engedélyeknek, környezettanulmányoknak, állagfölméréseknek legföljebb a 20 százaléka áll rendelkezésre, s azért nem tudják előre, hogy mennyibe kerül majd a „projekt” (hülyék mellébeszélése), mert nem lehet tudni, mennyit korrumpálnak, illetve lopnak el az építkezés során. Egy biztos pont azért van. Szakmai észrevételeket nem vesz figyelembe Demszky és kisded agyú csapata. A gellérthegyi források veszélyeztetésétől a Budapest arculatát tönkrevágó magasházakig.
Fogjátok már föl ésszel, szerencsétlen pesti és vidéki választók! Karinthy megírta: minden másképpen van, s a gazemberek megrontották a szavak becsületét. Ha egészségügyi reformot mondanak, az azt jelenti, hogy el akarják kótyavetyélni a legértékesebb kórházi épületeket és területeket. Ha 4-es metróról szónokolnak, el akarják lopni a rá fordítandó pénzt. És ezért nem épül meg tizenhét éve, mert addig lehet lopni, ameddig nincs kész.
Gyurcsány rádöbbent, a szokványos kommunikációs módszerekkel már nem tudja eladni azt a tébolyt, amit reform címén művel. Ezért propagandagépezetét pornósítja. Azt beszélik, először Batiz András jobb fülébe vettek gyöngyöt és kirúzsozták a száját. Majd monokiniben táncoltatták Lendvai Ildikót, Lamperth Mónikát, Vadai Ágnest; de a Viagrával dúsított szocialista zsűri, Horn Gyula, Nyers Rezső és Vitányi Iván lefonnyadt. A szexuális fantáziálásokban önkitárulkozó Bolgár György és Albert Zsuzsa kettős is elborzasztotta az agg szexuális majszterokat, akik fiatalítást javasoltak. Mire lengésítették Horváth Ágnest és John Emesét, akiket az SZDSZ áldozott be a nemes cél érdekében, ám az ő látványuk is tökéletesen semlegesítette az ajzószereket zabáló agg kommunisták férfiasságát. Ezért találták ki a tizennégy éven felüliek pornófilmezését, enyhe pedofíliával fűszerezve. Amit a bugyuta kereszténydemokraták és a maradi egyházak megakadályoztak. Pedig micsoda látványélmény lett volna az álliberális expiarista diák Miskakancsó mögé vetített gyermekek szexuális ügyetlenkedése!
Nem maradt más hátra, mint előre. És megkeresték a világhírű pornócsászárt. Ő azonban azzal hessentette el magától a kísértést: van őnéki böcsületes szakmája és foglalkozása. Odakuncsorogtak hát két filmfölvétel között a pornókirálynőkhöz, Maya Goldhoz, Sandra Ironhoz, Monique Cuvet-hez, Niki Beluccihoz, miközben csorgott a nyáluk, mint a Zsuzsannát leskelő véneknek. De máskülönben az orális szexre is kapható széplányok azzal utasították el a politikai propagandában való közreműködést, hogy ők művészek, nem lotyók. Így hát nem maradt más megoldás: bedobták a magát bulvársajtóban mutogató Demcsák Zsuzsát szóvivőnek. Abban a reményben, hogy a tízfokos hidegben ücsörgő és a kukából kibányászott romlott húst fogatlan szájával majszoló Mari néni a szexlányok helyett is beszopja a konvergencia- és a reformprogramot.
2007. március 08.
Szalay Károly életrajza
Politikai Pornó c. kötet névmutatója:
A
Aba-Novák Vilmos 235
Aczél György 13, 81, 82, 123, 131, 133, 142, 151, 166, 175, 257, 272
Ady Endre 104, 108, 200, 203, 233, 311
Ágai Adolf 88
Agárdi Péter 272, 275
Albert Gábor 130
Albert Zsuzsa 34
Alföldi Róbert 189, 241
Almási Miklós 130
Almássy Kornél 290
Alpár Ágnes 284
Andrassew Iván 272, 275
Antall József 139, 150, 165, 175, 220
Apró Antal 18, 153, 181, 212, 238, 267, 281
Arany János 20, 186, 292
Arató Gergely 254
Ariosto, Ludovico 33
Aszlányi Károly 227
Avar János 56, 145, 146, 194, 239
B
Babits Mihály 108, 299
Bächer Iván 283, 284, 285, 289
Baja Ferenc 176
Bajcsy-Zsilinszky Endre 167
Bajnai Gordon 56, 64, 160, 172, 214
Balassa Péter 273, 274
Balla Zsófia 151, 272
Baló György 154
Bányai Gábor 220
Baranyi Károly 187
Bárdossy László 170
Bartók Béla 18, 20, 295
Basta, Giorgio 51
Bata Imre 81, 83
Báthori Erzsébet 61
Batiz András 34
Bauer Miklós 238
Bauer Tamás 100, 238, 272
Békeffi László 285
Békés Pál 308
IV. Béla 105, 313
Bencze György 143
Benczúr Gyula 313
Bender, Osztap 14, 196
Benedek István 18
Berecz János 130, 175
Berkesi András 133, 228
Berzsenyi Dániel 20, 208
Bethlen Gábor 292
Bíró Ferenc 176
Bismarck, Otto Eduard Leopold von 76
Bochkor Gábor 60
Bodó Béla 110
Bodor Ádám 151, 236, 275
Bolgár György 34, 56, 153, 161, 194, 239, 272, 275
Bolyai János 158
Boros Lajos 60
Boross Péter 7, 148, 239
Brezsnyev, Leonyid Iljics 277
Brumel, Valerij 263
Brutus 305
Budaházy György 43
Buda István 79
Bulányi György atya 115
C
Caraffa Antal 51
Cervantes,Miguel de Saavedra 108
Chrudinák Alajos 221
Churchill, Sir Winston Leonard Spencer 76
Csaplár Vilmos 151
Csehák Judit 272
Csengery Adrienne 273
Csiky Gergely 88
Csohány Gabriella 110
Csokonai Vitéz Mihály 20
Csonka János 158
Csontos János 67
Csontváry Kosztka Tivadar 20, 235
Csoóri Sándor 81, 82, 130, 150, 175
Csurka István 21, 81, 130, 176, 290
D
Dalos György 230, 272
Dankó Pista 311
Darvasi László 272
Dávid Ibolya 7, 48, 83, 93, 94, 95, 97, 147, 148, 184, 206, 207, 242, 259, 260, 280, 290, 291
Deák Ferenc 37, 89, 252, 292
Debreczeni József 21, 81, 82, 100, 272, 275, 289, 309
Debussy, Claude 296
Demcsák Zsuzsa 35
Demján Sándor 179, 180
Demszky Gábor 22, 33, 34, 43, 46, 49, 55, 76, 100, 139, 148, 156, 191, 291
Déry Tibor 236
Dési János 56, 161, 238
Diocletianus 29
Diószegi László 184
Dobrev Klára 44, 212, 238, 293
Dögei Imre 18, 181
Dohnányi Ernő 297
Dömsödi Gábor 56
Dózsa György 105
Draskovics Tibor 183, 266
Duray Miklós 81, 82
E
E. Fehér Pál 83, 130, 309
Éger István 161
Egry József 132
Elek István 21
Eörsi István 58, 76, 143, 166, 314
Eörsi Mátyás 139, 304, 305, 310
Eötvös Loránd 61, 158
Erdő Péter 157
Esterházy Péter 46, 67, 151, 234, 236, 275
F
Farkasházy Tivadar 272
Farkasházy Tivadarné 310
Farkas Mihály 129, 153, 176, 265
Fazekas Róbert 258
Feketehalmy-Czeydner Ferenc 167
Fekete István 233
Fenyő Miklós 95
Ferencsik János 248, 295
Ferencz József 292
Ferenczy István 179
Feszty Árpád 313
Fico,Robert 305, 306
Fodor Gábor 58, 59, 139, 203, 241, 245, 253, 263, 266, 271, 280
Földesi Margit 181
Friderikusz Sándor 45, 56, 62, 79, 80, 146, 157, 202, 215, 238, 242
Füst Milán 299, 304
Füzi László 25
G
Gábor Andor 284, 299
Gál J. Zoltán 56
Galló Béla 202
Gárdonyi Géza 299
Gaskó István 154
Gelléri Andor Endre 232
Gellért Oszkár 233
Gergényi Péter 20, 46, 55, 61, 70
Gerő András 50, 62, 78, 95, 96, 141, 194, 267, 289
Gerő Ernő 136, 153, 176, 181, 286
Giotto di Bondone 6
Gizella királyné 313
Goldziher Ignác 72
Gombár Csaba 305
Göncz Árpád 67, 70, 175, 257
Göncz Kinga 49, 56, 171, 308
Gönczöl Katalin 62
Göre Gábor 311
Görgey Gábor 46, 272
Gorka Sebestyén 21, 22
K. Grandpierre Emil 127
Grassy József 167
Gratz Gusztáv 38
Gréczy Zsolt 56
Gritti Alajos 102
Gulácsy Lajos 235, 248
Gusztos Péter 78, 96, 120, 139, 145, 183, 197, 247, 266, 289
Gyárfás Tamás 54, 56, 71
György Péter 8, 150, 151
Gyulai Pál 232, 252
Gyurcsány Ferenc 265
Gyurkovics Tibor 85, 235, 259, 314
H
Hain Péter 103
Hajdú János 82, 83
Hajnal István 57
Halmai Gábor 78
Hamvas Béla 8, 19, 20, 72, 131
Hankiss Elemér 220
Haraszti Miklós 76, 229, 230
Harsányi 109
Havas Henrik 56, 153, 238
Havas Szófia 136, 245
Haynau 51, 61, 293
Hegedűs D. Géza 272
Heller Ágnes 45, 46, 56, 79, 80, 194
Herczeg Ferenc 30, 37, 103, 299
Herczog László 154
Herényi Károly 22, 206
Hermann Imre 72
Herman Ottó 72
Hernádi Gyula 230
Hild János 313
Hiller István 60, 109, 117, 143, 156, 245, 253, 259, 263
Hitler 23, 113, 242
Hlinka, Andrej 289
Hofi Géza 218
Horn Gábor 138, 195, 198, 202, 247
Horn Gyula 22, 34, 71, 176, 245, 265, 287, 290, 311
Horthy Miklós 107, 166, 264, 299, 300, 311
Horváth Ágnes 34, 61, 96, 101, 114, 139, 153, 160, 162, 172, 173, 181, 182, 193, 202, 204, 213, 223, 266, 289
Horváth Csaba 62
Huszár Tibor 272
I
Ilku Pál 246
Illyés Gyula 82, 133
J
Jáksó László 95
Jancsó Miklós 219
Jászai Mari 299
Jedlik Ányos 158
John Emese 33, 34
Jókai Anna 236
Jókai Mór 43, 88, 292
József Attila 18, 201, 248
Juhász Ferenc 191
Juhász György 163
Juhász Gyula 109, 248, 299
Juscsenko 56
K
Kádár János 12, 15, 17, 47, 60, 61, 71, 119, 136, 151, 181, 244, 266, 281, 306
Kállai Ferenc 273
Kálmán László 91, 92, 101, 213
Kálmán Olga 146
Kamondy László 230
Kamondy Zoltán 231
Karácsony Sándor 72
Karafiáth Orsolya 272
Kardos G. György 232
Kardos György 229, 230, 232
Karinthy Frigyes 21, 34, 57, 61, 73, 103, 109, 117, 157, 227, 284, 299
Károlyi Mihály 105
Karsai József 114, 182, 204
Kartal Zsuzsa 275
Kassák Lajos 109, 235, 279
Katona Kálmán 22, 49, 148, 206
Katona Márta 296
Kauser József 313
Kende Péter 194, 272, 275, 289
Kéri László 202
Kertész Imre 67, 151, 275
Keszi Imre 129, 275
Kisfaludy Károly 88
Kis János 58, 143
Kiss Péter 176
Kisteleki István 56
Klebelsberg Kunó 263
Kodály Zoltán 158, 295, 311
Kodolányi János 72, 233, 281
Kóka János 33, 56, 59, 96, 101, 111, 113, 117, 139, 145, 153, 160, 183, 203, 206, 214, 241, 266
Kökény Mihály 182, 245
Koltai Róbert 273
Komlós János 46
Komócsin Zoltán 19
Kondor Katalin 125
Konrád György 76, 151, 165, 166, 169, 194, 236, 266
Konstantin, Nagy 28
Kónya Imre 57, 147
Könyves Kálmán 271
Koós Károly 186, 235
Kő Pál 178
Köpeczi Béla 130
Kórodi András 295
Körösfői Kriesch Aladár 235
Kósa Ferenc 175, 176
Kósa Lajos 148
Kósáné Kovács Magda 56, 272
Kosáry Domokos 218
Kossuth Lajos 38, 292
Kőszeg Ferenc 45, 76
Kosztolányi Dezső 109, 228, 299
Kovács László 245
Kovács Zoltán 308
Krasznahorkai László 236, 275
Krúdy Gyula 109, 228, 299
Kukorelly Endre 151
Kun Béla 105, 181
Kuncze Gábor 6, 143, 312
Kundera, Milan 303
Kupa Mihály 290
L
Lajos Iván 103
Lajtha László 295, 296
Lakatos Géza 103
Lamperth Mónika 34, 128
Lantos, Tom 108
Léderer András 247
Lehel György 296
Lenau, Nikoalus 310
Lendvai Ildikó 7, 34, 39, 40, 41, 56, 64, 84, 117, 120, 130, 139, 145, 176, 183, 197, 204, 209, 267, 289
Lengyel József 278, 279
Lengyel Péter 272
Lenin 39, 299
Lezsák Sándor 176
Liszt Ferenc 310, 311
Lőrincz barát 105
Lovas István 66, 218
Lukács György 8, 45, 80, 163, 232, 275, 282, 284
M
Madarász Imre 72, 85
Magyar Bálint 58, 139, 156, 166, 204, 245, 253, 263, 266
Magyari Imre 311
Malina Hedvig 70, 84, 111
Mándy Iván 131
Márai Sándor 24, 45, 76, 108, 131, 142, 196, 221
Margócsy István 179
Marosán György 18, 267, 272, 281
Márton László 276
Marx Károly 42
Matúz Gábor 125
Mátyás király 271, 292
May, Karl 228
Mécs Imre 239
Medgyessy Péter 46, 93, 94, 173, 235, 265, 272, 311
Mednyánszky László 248
Megyesi Gusztáv 41, 67, 307
Melocco Miklós 178, 180
Mélyi József 178
Mélykúti Ilona 56
Mesterházy Attila 92, 101, 139, 190, 191, 197
Mészáros Tamás 56, 69, 101, 116, 155, 161, 202
Mészöly Miklós 81
Mikes Kelemen, zágoni 214
Mikszáth Kálmán 88
Mindszenty József 16, 115
Moholy-Nagy László 235
Moldova György 63, 64, 65, 72, 130, 230
Molnár Ferenc 234
Molnár Lajos 7, 33, 44, 49, 52, 59, 71, 139, 153, 160, 182, 183, 266
Montecuccoli, Raimondo 51
Móricz Zsigmond 109, 234, 235, 299
Morozov, Pavel 308
Morvai Krisztina 32, 153, 307
Müller Péter Sziámi 273
Münnich Ferenc 18, 153, 181
N
Nádas Péter 46, 151, 236, 275, 289
Nagy Imre 12, 61, 105, 137, 238, 240
Nagy Lajos 271
Nagy Sándor 235
Nahlik Gábor 220
Napóleon 76, 113
Nemes Nagy Ágnes 131
Németh Lajos 132
Németh László 232, 234
Németh Marika 18
Németh Péter 239, 275
Niederhauser Emil 301, 302
Nyakó István 96, 121, 139, 176, 183, 191, 197, 289
Nyers Rezső 34
Nyírő József 233
O
Oláh Gábor 299
Orbán Viktor 21, 22, 39, 47, 61, 83, 96, 148, 202, 240, 242
Ormos Mária 56, 62, 95, 272
Orosz József 56, 146, 153, 239, 247, 275
Orsós Ferenc 217, 218
Osváth Ernő 233
P
Pagnol, Marcel 154
Pál Lénárt 130
Papp Endre 224, 226
Parti Nagy Lajos 151
Pázmány Péter 186
Petőfi Sándor 20, 61
Pető Iván 57, 139, 147
Petrétei József 20, 71
Petri György 58, 143
Piaf, Edith 80
Pilhál György 67
Pócsik Ica 220
Pogány József 181
Pók Attila 273
Polcz Alaine 66
Pomogáts Béla 272, 276
Popper Péter 45, 306
Poszler György 276
Pozalka Pál 102
Pozsgai Imre 175
Prónay Pál 127
P. Szűcs Julianna 273
Puccini, Giacomo 311
Puskás Tivadar 158
Pusztai Erzsébet 21, 290
R
Radnóti Sándor 8, 272
Rajk László 46, 61, 76, 266
II. Rákóczi Ferenc 292
Rákosi Jenő 299
Rákosi Mátyás 45, 51, 71, 76, 109, 136, 176, 181, 244, 260, 265, 281
Rákosi Viktor 30, 299
Rakovszky Zsuzsa 236
Ratkó Anna 181
Ravel, Maurice 296
Reiner Péter 153
Rejtő Jenő 108, 227
Reményik Sándor 299
Remenyik Zsigmond 233
Révai József 131, 181, 281
Rippl-Rónai József 235
Roheim Géza 72
Rónay László 232
Rougemont, Denis de 239
Rugási Gyula 233
Rytkó Emilia 56
S
Sajó Sándor 299
Sándor Iván 272
Sánta Ferenc 201
Sarkadi Imre 233
Sárosi Gyula 102
Schmidt Mária 21
Schmitt Pál 54
Schmuck Andor 290
Schöpflin Aladár 299
Schrammel Imre 178, 180
Siklósi Beatrix 125
Simor András 207
Sinka István 131
Siskovics József 51
Solti György 18
Sólyom László 171
Soros György 305
Spiró György 289
Sugár András 220, 221
Sváby Lajos 178
Szabó Dezső 141, 197, 236
Szabó István 275
Szabó Magda 150, 236
Szabó Miklós 57, 99, 242
Szabó Zoltán 139, 176
Szakonyi Károly 235
Szálasi Ferenc 44, 181, 193, 242, 294
Szalay Károly 67
Szamuely Tibor 105, 181
Szaniszló Ferenc 221
Szántó Erika 67
Szász Imre 132, 134
Szávay Ágnes 153
Széchenyi István, gróf 8, 252
Szegedy-Maszák Mihály 223, 224, 225, 226, 227, 229, 235
Szekeres Imre 139, 191, 251, 259, 267
Szekfű Gyula 7
Szentgyörgyi Albert 158
Szent István 271
Szentkuthy Miklós 72, 131, 232, 233
Szent László 271
Szilágyi Áron 153
Szilágyi István 236
Szilárd Tibor 220
Szili Katalin 48, 49, 206
Szilvási Lajos 228
Szilvásy György 42, 43, 56, 64, 153, 160, 209, 258
Szolzsenyicin, Alekszandr Iszajevics 277, 278, 279
Sztálin, Joszif Visszarionovics 94, 100, 113, 156, 242, 310
T
Takáts Gyula 132
Talmácsi Gábor 153
Talpassy Tibor 167
Tamás Gáspár Miklós 58, 143, 151, 205, 272, 275
Tamási Áron 186, 233, 296
Tátrai Vilmos 295
Teleki Pál 166, 170, 201
Temesvári Pelbárt 6
Than Mór 313
Thököly Imre 292
Thürmer Gyula 63, 64, 151
Tiso, Jozef 289
Tito, Josip Broz 163
Toepler Zoltán 283
Tölgyessy Péter 58, 143
Tompa Mihály 292
Tony Judit 281
Torgyán József 21, 212
Tornai József 81
Toroczkai Wigand Ede 235
Tóth Árpád 233, 299
Tóth Ilona 62
Tóth László 231
Tverdota György 272
U
Ujhelyi István 96, 120
Ulbricht, Walter 277
Ungár Klára 56, 138, 145, 266
Ungvári Tamás 272, 275
V
Vadai Ágnes 34, 56
Vágó István 193, 194, 203, 215, 242, 273
Vámos Miklós 25, 109, 151
Van Gogh, Vincent 248
Varga Klára 66, 67
Vargha Imre 178
Várkonyi Nándor 233
Vásárhelyi Mária 56, 239, 273, 289
Vasy Géza 232
Vaszary Gábor 227
Végvári (Reményik) Sándor 299
Vekerdy Tamás 273
Verebes István 194
Veres András 226, 228
Veres János 23, 96, 153, 257
Veres Péter 232
Verlaine, Paul 248
Vértes András 207
Vida Ferenc 238, 240
Vinci, Leonardo da 248
Vitányi Iván 34, 273
Vörösmarty Mihály 311
W
Wajda, Andrzej 219
Wallenberg, Raoul 217
Wass Albert 150, 233
Wilde, Oscar 248
Wittner Mária 136
Y
Ybl Miklós 313
Z
Závada Pál 272
Zuschlag János 139, 244